csillag




Csillag Endre - Magamról.

 A Kissárét egyik falvában születtem Biharban. Családi környezetem  olyan volt,- főleg anyám és nagyanyám révén, - hogy a rigmusok, a  szólások, a mesék, énekek, dalok, nóták, - első sorban  boszorkányosak, egyszerű pásztor emberekről, a régi nádi világról  szólók, - hamar felébresztették bennem a vágyat, hogy én is  hasonlókat  mondjak, írjak. Nyílván fogékony is voltam az ilyesfélékre.  Harmadik, negyedik osztályos lehettem, amikor első rigmusomat  "megírtam" fejben. Hát olyan is lett. Iskolánk, - az ötvenes évek elején,  - téli kiránduláson vett részt Budapesten, szigorúan úttörős miliőben,  ahol a szállásra érve, szinte azonnal mindegyikünk orra elé papírt és  ceruzát toltak, írnánk meg első fővárosi benyomásainkat. Később  hallottam másoktól, az írásomat felolvasták valamilyen ifjúsági műsorban a Kossuth rádióban. Nem szívesen hallanám vissza, mert  bizonyára "vonalas" és nosztalgikus lenne mai fejemnek. Az általános iskolában imádtam fogalmazást írni. Csak az az átkozott jegy ne lett volna, hogy az írásbeli dolgozatok külső alakja! E miatt nem lettem kitűnő (négyest kaptam belőle). B.-Újfaluban jártam gimnáziumba, ahol annak rendje és módja szerint,- kb. két hetente,- halálosan szerelmes voltam, mindig más-más "hölgybe". Ennek egyenes következménye volt, hogy "csepegős" szerelmes versek tömkelegét írtam emlékkönyvekbe, dobogó szívvel átadott levélkékbe, a mindenkor tanult költők stílusában. Ez volt "költői" korszakom Epigon I. fejezete. Lányok "telesírt" emlékkönyvén kívül, erre a korszakra emlékeztet egy a gimnázium által meghirdetett Arany János pályázatra írt,- természetesen balladai homállyal bélelt, - első díjas versem. Címe: Juliska sírkövére. A kollégiumban, - szerintem,- bravúros naposi beszámolókat írtam, amelyek némelyike bizonyosan megütötte a próza nem egy műfajának kielégítő színvonalát. Kár, hogy ezek a naposi krónikák a MÉH-telepek valamelyikén végezték!! A merre tovább problematikája igazi dilemmát okozott, mert az irodalom tanárom filosz, a fizika tanárom, reál pályára biztatott. Az utóbbi győzött bennem, de az írást nem hagytam abba. Sőt! A debreceni egyetemen, az akkor rendelkezésre álló, minden kulturális tevékenységbe aktívan részt vettem: szavalókör (Till Attila), színjátszó csoport (Fehér Klára: Bekötött szemmel; Szophoklesz: Elektra), énekkar (Potyók Balázs). Szóval, ahol két tepsit összeütöttek, ott én automatikusan megjelentem. Jöttek a szerelmek és a versek is, ha nem is olyan szaporasággal, mint a gimiben. A szerelmes kislány pirulva vitte be egyik versemet (Mindent és semmit) a magyar irodalmi tanszékvezető professzorához: - Ugye ez a vers remek?!"- Mire a prof: Kedves Zs.., én már öregember vagyok. Nem igen tudom megítélni, hol is a helye ennek az írásnak a mai (értsd akkori) kortárs irodalom palettáján.- Én az óta már tudom: sehol. Aztán egy darabig semmi. Vagy mégis: szegény Baranyi Imréhez vittem be egy novellámat a Napló szerkesztőségébe. Az volt a címe: A párttitkár. Baranyi válaszlevelének lényege: .."a mű vulgárisan általánosító".. "a Naplóban nem jelentethető meg!" Tényleg, az írás nem volt kimondottan hízelgő a párttitkárokra nézve. Vegyük azonban észre, hogy az "átkosban" azért egy darabig a HBN-nak volt irodalmi rovata!! El- elkövettem később is egy-egy írást, de ez a késztetésem igazán a nyugdíjazásom után éledt újjá. Azóta irodalmi és művészeti, internetes portálokon tűnök fel, hogy aztán letűnjek, és egy másikon bukkanjak megint fel. Miért? Mert szeretek írni, szerepelni, "önkifejezni" magamat, de a Net virtualitása nem igazán elégít ki, mert személytelen, sok esetben hazug, álságos, valótlan. Írok verset kötött és szabad formában. Írok prózát, több műfaját kipróbálva. Ám szívem csücske a jó ízű, adomázó novella. A nagyon komoly témák sem állnak azért messze tőlem. Milyen színvonalon teszem ezt? Nem tisztem megítélni, de egyet tudok: kutya jól érzem magam az alkotás közben. Ha mégis mondanom kell valamit, akkor jó közepes amatőrnek tartom magam. Szeretnék egy olyan élő, alkotó közösséghez tartozni, ahol hasonló vonzalmú és késztetésű emberekkel találkozhatom. Nem kenyerem a szamizdat egyetlen formája sem. Soha nem vágytam pl. antológiákba, amiket manapság a PC-k és a nyomdatechnika fejlett világában bárki, akinek pénze van, viszonylag könnyen elérhet. Ez is üzlet lett, ami nem megy a színvonal javára. Tisztelet a kivételeknek.



A tizenegyedik parancsolat


Uram, ha vagy, egy az Isten,
Lehet, ebben én kétkedem,
És tamáskodom,
Tudom, érzem is, ilyenkor
Uram, mindebben vétkezem.

Uram, én faragok szobrot,
Bálványt, írok, művészkedem,
Festek képeket,
Imádom is némelyiket,
Uram, ekkor is vétkezem?

Uram, káromollak, szidlak,
Imára kulcsolt két kezem,
A te nevedben
Teszek sok jót, talán rosszat,
Uram, megint csak vétkezem.

Uram, dolgoznék szorgosan,
De nincsen munkám énnekem,
Szombaton akad,
Vagy éppen vasárnapokon,
Uram, ebben is vétkezem?

Uram, nincsenek szüleim,
Miként hosszítsam életem?
Vagy ha vannak is,
Eldobtak, korhelyek, léhák,
Uram, én értük vétkezem.

Uram, a képmásod gyilkol,
Népek ölnek meg népeket,
A bőrszínéért,
Vallásáért, olajáért,
Uram, én velük vétkezem.

Uram, te értelmem mellé
Ösztönt adtál, két szemet,
Ha asszonyt látok,
Mindig kívánom, ő kíván,
Uram, én vele vétkezem.

Uram, lásd, a tőke felfal,
Lopásra görbül fél kezem,
A jobb kezemmel,
Imára keresztet vetnék,
Uram, a létért vétkezem.

Uram, bíráid a Földön
Mind megvehetők pénzeken,
Papok árulják
Bocsánatod, tőrt áldanak,
Uram, hitelre vétkezem.

Uram, a gazdag gazdagszik,
A tűfok tág lett végtelen,
Nem vágyik mennybe
Dölyfük, hitük rég elveszett,
Uram, ezért is vétkezem.

*
Uram, ez szent bizonyosság:
Hitben, a szívben létezel,
Éljen hát a hit
Itt a szívemben, különben
Uram, te bennem vétkezel

2010-12-18



sorkoz